Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Tamási-bemutató és kiállítás a sepsiszentgyörgyi színházban

    2022. szeptember 19.
    Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabját Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója rendezte, aki szerint a művészi lét mindenkori alapkérdéseit feszegeti az író ebben a művében, melyek az előadás alkotóit is érzékenyen érintik.

    A névadója születésének 125. évfordulója alkalmából Tamási-évadot hirdet a Tamási Áron Színház, melynek nyitóelőadását az író születésnapján, szeptember 19-én tartják. Ezzel egybekötve egy Tamási-kiállításra is sor kerül az előcsarnokban, melyet Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője és Bocsárdi László, a színház aligazgatója nyit meg a bemutató előtt, 18 órától.

    A Hullámzó vőlegény egy fiatal keramikus (esetünkben festőművészből lett képkeretező), Bodrogi Antal kilátástalannak tűnő életébe enged betekintést, aki tehetséges, ám hiába járja a városokat tucatárujával, az anyagi csőd szélén áll, rengeteg embernek tartozik. Reménytelen helyzetében elfogad egy házassági ajánlatot, és egy számára gyakorlatilag ismeretlen, de gazdag vénlányt készül elvenni, miközben valójában egy másik lány iránt vonzódik. Érzi, hogy értelmetlen az érdekházasság, tudja, hogy értéktelen portékákat alkot a haszonszerzés reményében, mégsem lát más kiutat a helyzetéből, így magánemberként és művészként is válságba kerül az önazonossága. Vajon az anyagi érdekek vagy a „tiszta lelkiismeret szava” kerekedik felül a döntésében, vajon a jólét vagy a szerelem fogja meghatározni a további életét? Vajon lehet-e kompromisszumok nélkül élni? Vajon meddig mehet szembe az ember a saját meggyőződésével, ízlésével a megélhetéséért?

    Tamási meseszerű példázata a második világháborút követő válság kontextusában íródott, így annak erkölcsi tanulságai mintaként szolgálhatnak a mindenkori válsághelyzetben élő ember boldogulásához. Vajon mi lehetne most aktuálisabb színpadi mű számunkra, akiket egyre komolyabb válsághelyzetekbe sodornak a világban zajló társadalmi, politikai és gazdasági események, amelyek egyénileg és közösségileg is kibillentenek egyensúlyunkból, felborítják az értékítéletünket?

    „Valószínűleg minden rendezőnek van egy olyan környezete, amiben úgymond biztonságban érzi magát, olyan szerzők, témák, hangulatok, amelyeket már »kitalált«, amelyekhez jobban ért, vagy legalábbis ezt gondolja magáról. Tamási Áron egyáltalán nem ilyen számomra, rendezőként még nem foglalkoztam vele. Azonban szeretem a váratlan helyzeteket, ilyenkor az embernek össze kell kapnia magát, kevésbé kiszámítható, hogy milyen lesz az előadás. Adódott egy ilyen lehetőség, hogy Tamásit rendezhetek a Tamási Áron Színházban ezen az évfordulón, és nem hagyhattam ki. Hogy miért a Hullámzó vőlegény? Talán azért, mert egy művészről szól, az ő vergődéséről, megélhetési gondjairól, azokról az anyagi, intellektuális és érzelmi síkon létező értékekről, melyek engem is folyamatosan foglalkoztatnak” – vallotta Albu István rendező a készülő előadásról.

    A Tamási Áron születésének 125. évfordulójára szervezett kiállítást, melynek címe „A tiszta lelkiismeret szavának akartam szabadságot adni...”, Szebeni Zsuzsa nyitja meg hétfőn 18 órától, a Hullámzó vőlegény bemutatója előtt, a színház előcsarnokában. A megnyitón beszédet mond Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház aligazgatója, akinek Tamási Áron Énekes madár című darabja nyomán készült A csoda című előadását az egyik legfontosabb Tamási-feldolgozásnak tartja a magyar színházi szakma. A kiállítás három hétig látogatható majd.

    A darab színrevitelében Albu István rendező munkatársai voltak: Szőke Zsuzsa (díszlet- és jelmeztervező), Bocsárdi Magor (zeneszerző), Rancz András (video design), Demeter Márk-Cristopher (rendezőasszisztens), V. Bartha Edit (ügyelő) és Dobra Mária Magdolna (súgó). Szereplők: Kónya-Ütő Bence, Pálffy Tibor, Vass Zsuzsanna, Erdei Gábor, Derzsi Dezső, Benedek Ágnes, Pál-Ferenczi Gyöngyi, Szakács László, D. Albu Annamária, Márton Lóránt, Fekete Zsolt, Szalma Hajnalka, Beczásy Áron, Varsányi Szabolcs, Nagy-Kopeczky Kristóf, Korodi Janka, Bocsárdi Magor, Gáspár Csaba, Pignitzky Gellért.

    Sepsiszentgyörgyi színház
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu