Hírek
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Gyulai Várszínház, a Transzformáció Alapítvány és a Spectrum Színház közös produkciója, a Két hold világa című előadás látható Bogdán Zsolt rendezésében. Az előadás szövegét Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs levelei, versei, publicisztikája alapján írta és szerkesztette Szorcsik Kriszta és Bogdán Zsolt.
A két szereplős előadásban Bogdán Zsolt és Szorcsik Kriszta látható, akik így beszélnek az előadásról: „Ahogy Nemes Nagy Ágnest a tenyerében tartott „igazi, de igaziból igazi szaharai homok” magával ragadja és Krisztus előtti időkbe repíti, Ekhnaton fáraóhoz, Lengyel Balázshoz, akihez, saját bevallása szerint: “gyöngéd szálak fűzik”, verseit olvasva úgy gyöngül szálanként a test is a lélek is, roskad játéktól, a széptől, az ismeretlen angyalok érintésétől, az erdélyi, boglyák aljában vermelt batul illatától, míg végül feloldódik a nagy Ismeretlenben, az útban … a lent-fentekben, és a kint-bentekben. Mindez egyszerre történik, „ugyan egy völgyben, ugyan egy pontban együtt” … Kettőnk szépség szomja, szépség keresése így lett egyetlen találkozás része. „Egyek s nem egy Egyek” lettünk versei által az időben. Jöjjenek velünk.”
A Kolozsvárra érkező sorsjáték ősbemutatójára idén nyáron, a Gyulai Várszínház Kamaratermében került sor.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Beszélgetés Udvaros Dorottyával
Díjai számánál csak a tehetségét méltató jelzők vannak többen. Így hát meg sem kísérlem, hogy fosse-i tőmondatokra váltsam személyét. Udvaros Dorottyával beszélgettem. Gyulay Eszter






















