Hírek

A turné programjában elhangzik Beethoven Egmont-nyitánya, Bruch I. (g-moll) hegedűversenye Beethoven V. (Esz-dúr) zongoraversenye, Dvorák IX. „Az Újvilágból” szimfóniája, valamint Csajkovszkij V. szimfóniája. Az előadások szólistája a Japánban igen népszerű Mariko Senju hegedűművésznő, Ikuyo Nakamichi és Mao Fujita zongoraművészek.
Valamennyi hangversenyt Kobayashi Ken-ichiro vezényli, aki sok szállal kötődik a Nemzeti Filharmonikusokhoz. A zenekar (korábbi nevén Magyar Állami Hangversenyzenekar) egykori vezető karmestere, Ferencsik János volt, akitől a fiatal Kobayashi nagyon sokat tanult, és idővel segédkarmesteri szerepet töltött be a mester mellett. Ferencsik halálát követően 1987-ben felkérték, hogy az együttes vezető karmestere legyen. Ezt a pozíciót 1992-ig töltötte be, majd a zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya címmel tüntette ki. Kobayashi 1994-ben megkapta a Magyar Köztársaság érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést, majd 2010-ben a Magyar Kultúra Követe címet.
Az együttes turnéjának első helyszíne Tokió, a világ egyik legkiválóbb akusztikájú koncertertterme, a 2006 férőhelyes Suntory Hall, ahol január 16-án és 17-én adnak egy-egy koncertet. A következő állomásuk a Tokiótól majd 900 km távolságra lévő Fukuoka, ahol a több, mint 1800 férőhelyes Acros Fukuoka Symphony Hallban szólal meg harmadik hangversenyük. Ezután Nagoyába vonatkoznak, hogy az Aichi Prefectural Arts Theatre Concert Hallban csendüljön fel a turné negyedik koncertje. Január 21-én a Kamakura Arts Centerben folytatódik a sorozat, míg a hangversenykörút utolsó állomása január 22-én Oszaka, az 1700 férőhellyel bíró The Symphony Hall.
A turné részletes programja:
Január 16. hétfő, 19:00 - Tokió –SUNTORY HALL
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Bruch: I. (g-moll) hegedűverseny, op.26 – km.: Mariko Senju - hegedű
Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia “Az Újvilágból”, op.95
Vezényel: Kobayashi Ken-ichiro
Január 17.kedd, 19:00 - Tokió –SUNTORY HALL
Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny, “Emperor”, op.73 – Km.: Ikuyo Nakamichi - zongora
Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op.64
Vezényel: Kobayashi Ken-ichiro
Január 18. szerda, 19:00 – Fukuoka –ACROS FUKUOKA SYMPHONY HALL
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Bruch: I. (g-moll) hegedűverseny, op.26– Km.: Mariko Senju – hegedű
Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op.64
Vezényel: Kobayashi Ken-ichiro
Január 19. csütörtök, 19:00 – Nagoya
AICHI PREFECTURAL ARTS THEATRE CONCERT HALL
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Bruch: I. (g-moll) hegedűverseny, op.26 – Km.: Mariko Senju - hegedű
Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia “Az Újvilágból”, op.95
Vezényel: Kobayashi Ken-ichiro
Január 21. szombat, 14:00 – Kamakura – KAMAKURA ARTS CENTER
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny, “Emperor”, op.73 – Km.: Mao Fujita - zongora
Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia “Az Újvilágból”, op.95
Vezényel: Kobayashi Ken-ichiro
Január 22. vasárnap, 14:00 – Oszaka – THE SYMPHONY HALL
Beethoven: Egmont-nyitány, op.84
Beethoven: V. (Esz-dúr) zongoraverseny, “Emperor”, op.73 Km.: Mao Fujita – zongora
Dvořák: IX. (e-moll) szimfónia “Az Újvilágból”, op.95
Vezényel: Kobayashi Ken-ichiro
A magyar közönség a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral legközelebb február 10-én a Zeneakadémia nagytermében találkozhat.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György