Ismertető: A Triptichon előzményei a 2006-ban bemutatott Magenta I. Időben, a 2008-as Magenta II. Hic et nunc tétele és az utóbbi 2009-es variációja. Az Időben Alexander Balanescu és Sipos Mihály, a Hic et nunc Szelevényi Ákos, a variáció Dresch Mihály zenéjére készült. Mindhárom esetben azonos esztétikai és koncepcionális bázison jöttek létre a produkciók, amely során a megtervezett (rendezett) színpadi struktúrák és az improvizáció azonos hangsúllyal voltak jelen. A magenta keverék szín, a színskála két végén elhelyezkedő vörös és kék egyesülése által jön létre, hordozza mindkettőt és egyben új minőséget is alkot. A néptánc és a kortárs tánc a tánctörténeti, a népzene és a kortárs zene a zenetörténeti - még és már megismerhető - skálák végpontjai. Az est táncosa és zenészei ezen - csupán a kulturális kánonok által szembeállított - pólusok egyesítése által hoznak létre új, aktuális minőséget: magyar kortárs táncot és zenét. A Triptichon egy produkcióban egyesíti az eddigi tapasztalatokat és lép tovább megújulva.

Időben

Az első tétel térszervező formája a kör, amely részben a befejezettség, a lezártság, részben a teljesség, a tökéletesség szimbóluma. A zenésztárs, Szandai Mátyás és a táncos e körön belül, összezárva, egymásra utalva, egymást állandóan űzve, inspirálva haladnak egy spirális (valós és szellemi) úton a kör középpontjától távolodva, majd oda visszatérve. Játékuk a harmónia és a disszonancia egymástól elválaszthatatlan egysége, egy lezártnak és befejezettnek hitt (tanított) kultúra - akár konfliktusos - továbbélésének bizonyítéka.

Hic et nunc

A második tétel szimbóluma az egyenes. A zenész, Dresch Mihály (furulya, szoprán szaxofon) és KGP együtt haladnak az úton, már a tétel elején tudhatóan a végpontig. Bár az egyenes mentén haladnak, utazásuk mégsem egyenes vonalú. Bár a színpad mélyéből előre visz az út, lehet, hogy az időben hátrafelé lépnek. A forrás az út vége vagy a kezdet?

Ratio

A harmadik tétel a tér ? a körül nem határolt, strukturálatlan, homogén, profán tér. Ebbe, a deszakralizált világba helyezi el magát a mai ember, aki ? bár általában nem tudja ? nem képes végérvényesen szakítani múltjával, hiszen ő maga is e múlt terméke. A világot ő maga teremti, szerkeszti, ő áll a középpontjában, ő szabja meg létezése határait - gondolja, racionálisan. "Egy sor megtagadásból és lemondásból tevődik össze, de még mindig kísértik azok a valóságok, amelyeket elutasított és megtagadott." (M. Eliade) A tételben a táncos társa Lukács Miklós (cimbalom).