A Hét félelem világa tele van csapdákkal, amiket a történet szereplői hiába próbálnak elkerülni. Ebben a világban az emberek egyetlen éjszaka alatt válnak láthatatlanná, a kísértetek pedig nem félnek megmutatni maguk. Nehéz különválasztani a valóságot a rémálomtól, a határok elmosódnak, a  falak szétrepednek, mígnem rá nem eszmélünk, hogy valójában már rég nem számít melyik oldalon is állunk, hiszen a következmények minden esetben ugyanazok. [...] Ha lemondunk az emlékezésről, a szembenézésről, az egyenértékű azzal, mintha megbékélnénk a bűnnel, hogy egyetértünk vele és semmi ellenvetésünk annak megismétlése és új formái ellen.  Miközben azt is jelenti, hogy a Pegasus fivérek által felállított csapda bevált. És ez önmagában ijesztőbb, mint mind a hét félelem, melyet magunkban hordunk. Már ha emberek vagyunk egyáltalán. (Selvedin Avdić, szerző)

“Alex keresése közben Besim kénytelen lesz szembenézni nem csak saját bűntudatával, de a kollektív bűnösséggel, a városa bűnével is. Egész életében menekült a felelősségvállalás elől, legyen szó családi összejövetelekről, számla fizetésről vagy a napi bevásárlásról… Egy olyan emberből, aki mindig partvonalról szemlélte a saját életét, Besim hirtelen főszereplővé válik egy olyan történetben, ahol egy valódi rejtélyt kell megoldania ahhoz, hogy ismét egyensúlyba kerüljön az élete.  Miközben mi a sötétben rejtőzve szemléljük, hogyan tud szembenézni Besim a saját félelmeivel és kísérteteivel, melyek társadalmunk csak látszólag kijavított repedésein keresztül szivárognak be az életébe, arra kell rájönnünk, hogy ez a történet nem a bűntudatról, sokkal inkább a bátorságról és az egymás iránti felelősségről szól. (Emina Omerović, drámaíró)

Selma Spahić (szül. 1986)  több mint 30 előadást rendezett már a régióban, nem csak kortárs és klasszikus szövegekből, de a részvételi és dokumentarista színház területén is maradandót alkotva. 2012 és 2017 között a Szarajevói MESS Nemzetközi Színházi Fesztivál művészeti igazgatója volt