Először is, a tündérmesék nagyon kegyetlenek. Mert az élet maga is kegyetlen, a tündémesék pedig a felnőtté válás történetei. Lehet, hogy másként, de valamilyen formában mindenkinek át kell esni bizonyos véres rítusokon a beavatáshoz. Ezek a rítusok abban állanak, hogy valamin át kell menni,valamit meg kell tapasztalni, véresre kell járni a lábad, tudnod vagy legalább kitalálnod kell majd bizonyos dolgokat és találnod kell valakit, aki a segítségedre lehet. Nincs Isteni közbeavatkozás. Csak varázslat. Néha nem azok győznek, akik előbb indultak, hanem akikben él ez a csoda. Mégsem tündérmesék, vagy ha mégis, hát olyanok, amelyek saját magukat emésztik fel, valamiféle véres körforgásban. A tündérmesék természetesek. Alapszínek, alap kapcsolatok, testiek, fizikaiak. Érzékiek. A legjobb tündérmesékből hiányzik a végső tanulság. Ezért lényegük nem is a megnyugtatás, hanem a meghökkentés, a megerősítés. A halálra készítenek fel. Csak a szörnyek és a művészek maradnak életben. Mi pedig történeteket mesélünk róluk és féljük őket.