A Sziveri. A szív megszabja nevét. Elutasítást vált ki vagy rajongást, közömbös nem marad.

Költő, művész. Piszkál és irritál, hogy ha csinálod, csináld jól. Züllik, coulour locale-os kifejezéssel: betintázik, két végén égeti a gyertyát.

Ő úgy mert írni és élni, ahogy mások képtelenek voltak, vagy nem volt hozzá bátorságuk. A késő titói kor egyre elviselhetetlenebb, ideológiailag korlátolt rendszerében szemet szúrt. “Nem kell minekünk bántani titeket. Leszámoltok ti saját magatok egymással”-mondta a 1980-as években a kommunista íróegyesület szerb párttitkára. Akkor találta meg igazán a hangját, amikor eltávolították az Új Symposion éléről, az egész szerkesztőséggel együtt. Benne összpontosult a csapatszellem, magára is vette a kudarc érzését. Betegsége is kiújult. Nemcsak munka nélkül maradt, hanem még Újvidékről is eltanácsolták. Mennie kellett. Tragikus hátrányokkal érkezett Magyarországra. Nem hat/hatott termékenyítően a magyar költészetre. Nem része az irodalmi kánonnak. Mindenkié és senkié. Akad e olyan erős, tekintélyes irodalmi személyiség, aki kihúzza őt a feledés porából? (Ahogy például Csáth Gézát kihúzták)

Lukácsfalva-Muzsla-Újvidék-Temerin-Szabadka-Budapest.

Mítosz kering körülötte. Makacs ember, aki inkább eltört, de nem engedett az igazából. 35 évesen halt meg.

„Nem én állapítom meg először, hogy valamennyiünk élete egy-egy regény. S ha ráadásul még jócskán kalandos is valakinek az élete...Vétek volna nem lejegyezni!

Dióhéjban: bánáti/bánsági gyerek vagyok, akár csak Bartók, vagy mondjuk Herczeg Ferenc. Nagybecskerek, ma Zrenjanin mellett születtem Muzslán, 1954-ben. Viszonylag korán elszármaztam onnan. Bekalandoztam a Délvidéket, ám nemcsak tájait, hanem a szellem –szellemtelenség?- vidékeit is. Az ottani kultúra kellős közepéből zuhantam a margóra. Különös világ ez. És különös figurák lakják. Különös élet és halál a hajthatatlanok s a hajlíthatók között. Irodalmat szerveztem, éltem a bohémek életét, nyomorogtam, majd jött a súlyos betegség, a mérhetetlen testi szenvedés...

S hogy a szerző legvégül jobblétre szenderül? Annyi baj legyen, mert remélhetőleg ő onnan is vissza-visszajár.”

Sziveri János: A rövid élet titka (részletek)