– Nem először rendezi a Lila ákácot. Korábban, Győrben, kamaraszínházi előadásként már bemutatták.
– Komoly kihívás volt az új előadás megrendezése. Ilyet még nem csináltam, hogy ugyanazt az előadást két változatban rendezzem meg. Volt bennem némi félsz is, hiszen az, ami a közönség közvetlen közelében, kamaraszínházi körülmények között működik, nem biztos, hogy a nagyszínpadon is hatni tud.

– Hogyan sikerült túljutni az esetleges nehézségeken?
– Először természetesen a problémákkal szembesültem, például ha beteszünk egy asztalt – ahogyan a kamaraszínházi verzióban volt – akkor a néző nem látja a színpad hátsó részét. Aztán az új színészek új impulzusokat adtak és szép lassan megszületett egy teljesen új előadás. Mára azt mondhatom, beleszerettem ebbe a változatba is.

– Szép Ernő nyelvezete nem éppen nevezhető mainak. Nem érezte kockázatosnak, hogy ezt a nyelvet használja 2011-ben?
– Szép Ernő a korabeli városi szlenget is felhasználta. A nézők hallhatnak különös szavakat, de ezek úgy hangzanak, mintha a szereplő éppen ott, akkor találná ki az adott kifejezést. Érdekes volt látni, milyen természetességgel kezdenek el élni a szerző mondatai a színészek játékán keresztül. Szép Ernő stílusa egyébként éppen attól egyedi, magával ragadó, hogy a költészet szintjére emeli a szlenget, nyelvi talányossága, lírája pedig utánozhatatlan.

– Szép Ernő regényéből és a regény színpadi adaptációjából készítette el az előadás szövegkönyvét. Miért ezt a megoldást választotta?
– Mert a mű születésekor a regény a drámához képest szabadabb műfaj volt. A kor színpadi drámája nem engedett annyi helyszínt, az intim helyzetek megjelenítése is nehézkesebb volt a dráma keretei között. A regény árnyaltságát, színeit és az ebből eredő finomságokat próbáltam visszahelyezni a darabba.

– Régi nyelv, aktuális téma, hogyan reagál rá a közönség?
– Nagyon jól fogadják, hiszen szinte minden fiú, férfi életében van olyan időszak, amikor egy elérhetetlen ideálba szerelmes és nem veszi észre a mellette lévő valós nőt, szerelmet. Van, aki ezen túljut, mások beleragadnak az érzésbe, a Lila ákác erről az útról mesél.