Úgy tudom, gyerekkorod óta központi szerepet tölt be az életedben a zene. Hogyan kerültél kapcsolatba vele?
Énektagozatos általános iskolába jártam, mivel elég korán kiderült, hogy van tehetségem a zenéhez. A nagybátyám, aki egyébként színész volt, zongorázott, én pedig már három évesen az ölébe ültem és kristály tisztán énekeltem. Az ő javaslatára kerültem zenetagozatos iskolába. Ezt azóta sem bántam meg, mivel vallom, hogy a zene csodákra képes, kihagyhatatlan dolognak tartom. Azt nem tudom megmondani, miért vonzódtam ennyire a zenéhez már gyerekként is, talán valami megfoghatatlan szépséget éreztem benne, amiben egyszerűen jó volt elmerülni. Volt egy fantasztikus tanárnőnk, Rimóczi Éva néni, aki a szolfézst oktatta. Úgy volt képes ezt az egyébként száraz dolgot átadni nekünk, mintha egy mese lett volna. A mese főhősei Tá bácsi és Titi néni, a két fecske, akiknek kisfecskéi születtek. A kisfecskék a dótól a „c” hangig, egy oktávot átölelve ültek a kottalap vonalain és mi játszva tanultuk meg a szolfézst. A zeneiskolában zongorázni tanultam, ami az első perctől kezdve élmény, siker, mert az első perctől kezdve zene. A többi hangszer nagyon hosszú időn keresztül csak zaj. Nem véletlenül ragaszkodtam hozzá, amikor a lányom elkezdett zenét tanulni, hogy a zongorát válassza.

És a színház? Egyértelmű volt, hogy a zene mellett ez lesz a másik szerelem?
Ahogyan az előbb már mondtam, nagybátyám, Fésűs Tamás színész volt, a Csokonai Színház művésze. Amióta csak az eszemet tudom, bent voltam a színházban. Ez eleve elrendelt dolog az életemben. Egészen kis gyerekként még persze nem játszottam, csak néztem a színházat, állandóan hátul lábatlankodtam, mindent megnéztem, észrevétlenül szívtam magamba ezt az egészet.
Aztán amikor általános iskolás lettem, már játszottam is. Zenetagozatos iskola lévén, ha a debreceni színháznak bármilyen operában gyerekszereplőkre volt szükség, hozzánk jöttek, közülünk választottak. Mivel egy osztályba jártam Kertész Marcellával, akinek az édesapja, Kertész Gyula volt akkor a Csokonai Színház igazgatója, illetve szintén az osztálytársam volt Fonyó Barbara, Fonyó István és Kállai Bori lánya, valahogyan kézenfekvő volt, hogy az osztályból többen is lehetőséget kapjunk.

Aztán következett a drámatagozat a gimnáziumban.
Igen. Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy egyszerre vettek fel a gimnáziumba és a zeneművészeti szakközépiskolába. Egy ideig bírtam együtt csinálni a kettőt, aztán akkora leterhelést jelentett a két iskola együtt, hogy az egyiket fel kellett adnom. A gimnázium és a drámatagozat mellett döntöttem. Hatalmas élmény volt oda járni, mert egy fantasztikus csapatnak lehettem a része. Akkoriban nem volt még annyi drámatagozatos gimnázium az országban, mint most. Rengeteg szakmai alapot adott. Innen került ki Hajdú István, Major Melinda, Schell Judit, Gubás Gabi, Kállói Molnár Péter. Nem rossz névsor, ugye?

És, ha jól tudom, 16 éves korodban kaptad meg az első főszerepedet.
Egész pontosan 16 éves koromban kellett beugranom A padlás című musical Kölyök szerepébe. Történt ugyanis, hogy a szerepet játszó színésznő megbetegedett és nem volt, aki beugorjon helyette. A gimnáziumban Jantyik Csaba volt a színészmesterség tanárom, aki beajánlott a színháznál, nézzenek meg, szerinte megtudom csinálni az előadást. Elég bátor vállalkozás volt a részemről a dolog, de ebbe akkor bele sem gondoltam. Csütörtökön derült ki, hogy szombaton én játszom a dupla előadást, délután és este. Igaz, a dalokat kívülről tudtam, de a prózát és a táncokat nem. Kaptam pénteken egy beugrópróbát, videon odaadták az előadás felvételét, egész éjszaka tanultam és reggelre valahogy mindent tudtam. Komolyan fel sem fogtam, mi történik velem. Nagyon nagy sikerem volt.

Hogyan következett ezek után a Gór Nagy Mária féle Színitanoda?
Folyamatosan dolgoztam Debrecenben a színházban, ezzel párhuzamosan egy zenekarral énekeltem az Aranybika Szállóban. Délelőtt próbáltam a színházban, délután próbáltam a zenekarral, este játszottam, utána pedig mentem a szállóba énekelni. Nem volt könnyű időszak, de ennyire fiatalon ezt még nagyon jól bírja az ember. Aztán adódott egy lehetőség és elmehettem egy évre külföldre dolgozni a zenekarral, rá kellett azonban jönnöm, hogy ez nem az én műfajom. Hazajöttem. A színházhoz egy év kihagyás után nem szívesen vettek vissza, azzal azonban tisztában voltam, hogy nem tudok színház nélkül élni. Elmentem a Dominó Színpadhoz, ami ugyan nem igazán volt jó semmire, de itt megismerkedtem Ádám Tamással, aki azt mondta, szerintem semmi keresni valóm itt. Azonnal szólt Gór Nagy Máriának, aki meghallgatott és rögtön a második évfolyamba vett fel. Ha azt kérdezed, mi jut az eszembe erről az időszakról, akkor azt mondom, az állandó munka és az alkotás. Eastwicki boszorkányok, Szerelemem Elektra, Hair, Grease. Imádtam!

Egyszer korábban azt mondtad, nincsenek igazán példaképeid.
Nem nagyon voltak! Egy dolgot határoztam el, hogy az Operett Színházban fogok játszani és ez a vágyam teljesül is. Egy valakihez szerettem volna hasonlítani, Felföldi Anikóhoz, akire a mai napig nagyon felnézek. Imádtam az operettet, a táncot, a csillogást, szubrett akartam lenni. Felföldi Anikót a televízióban láttam először egy zenés műsorban és hihetetlenül szuggesztív személyiségnek találtam. Mindent elhittem neki, amit csinált, amit játszott. Minden stílusban más és más volt, mégis önazonos, teljesen egyedi. Egyszerűen elvarázsolt.

És hogyan is vált valóra az operett színházi álom?
Az Operett Színház az Elisabethre készült és meghallgatást tartottak. Janza Kata, Fehér Adrienn, Oroszlán Szonja és Brunner Márta jelentkezett a tanodából a főszerepre, illetve Szomor György, aki akkor a párom volt, Rudolf szerepére. Én pedig természetesen elkísértem Gyurit a meghallgatásra, eszem ágában sem volt jelentkezni. Szinetár Miklós azonban megkért, hogy ha már ott vagyok, én is énekeljek és tetszett nekik, amit csináltam. Olyannyira, hogy bejutottam a második fordulóba, ahol Oroszlán Szonja, Janza Kata és én maradtunk, majd a harmadik körbe is, ahol Kata és köztem választottak. Az eredmény ismert, Kata lett Elisabeth. Tagja lettem azonban az Elisabeth csapatának, aztán jött a Bál a Savoyban Daisy Parkerje, majd a Van, aki forrón szereti.

Az Operett Színház után milyen volt vidéken játszani?
Jó szerepeket kaptam, így aztán nagyon szerettem, szeretem ezeket a színházakat is. A Vörösmarty Színház egyértelmű választás volt, mivel ott mutattuk be a színitanoda Hair című előadását és a Greaset. Békéscsabán Fellini Nyolc és fél című filmje alapján csináltuk meg a Nine-t, amiben az egyik női főszerepet játszottam. Imádta a közönség a darabot, annak ellenére, hogy kicsit elvont volt az előadás. Bozsik Ivett készítette a koreográfiát, volt benne egy hatalmas revü jelenetem. Nagyon szerettem játszani ez a szerepet is.

És közben édesanya lettél……
Így van! Ez az Operett Színházi tagságom idején történt. Eltűntem egy időre, aminek nagyon egyszerű a magyarázata, nem akartam egy három hónapos gyerek mellett dolgozni. Azt gondoltam és gondolom ma is, nem azért szültem 30 évesen egy kislányt, hogy utána bébiszitter nevelje fel. Otthon szerettem volna maradni vele, ott akartam lenni az első lépésénél, igazából semmi más nem érdekelt, csak ő! Azóta is próbálok egészséges egyensúlyt tartani a szakma és a családom között, nagyon odafigyelek arra, hogy egyik se menjen a másik rovására.

Egy fontos dologról nem beszéltünk még, ez pedig a Moulin Rouge és ami ebből következett.
A Moulin többször megkeresett, hogy lépjek fel náluk, de soha nem vállaltam. Aztán Szurdi Miklós rendezett egy showt a Moulinben, olyan színésznőkkel, akik szerepeltek a Playboyban. Brunner Márta, Xantus Barbara és Détár Enikő voltak a partnereim ebben a showban. Nagy volt a siker, én is jól éreztem magamat és a Moulin igazgatója is nagyon szerette volna, hogy a soron következő műsorban én legyek a díva. Elvállaltam. És meg kellett tanuljam, hogy a revü valami teljesen más, mint amit addig valaha is csináltam. Meggyőzni azokat az embereket, sokszor külföldieket, akik nem rád vesznek jegyet, mert egyszerűen csak jól akarják érezni magukat egy shown, arról, hogy jó vagy! Képesnek kell lenned táncban, mozgásban, énekben elvarázsolni őket, ráadásul úgy, hogy ötven centire ülnek tőled! Ez nagyon nehéz feladat!

Mi a fontosabb? A színház vagy a revü?
Mind a kettő én vagyok és egyikről sem mondanék le szívesen! Persze született ebből egy skatulya, amibe sokan beletesznek. De tudod mit? Inkább ezt választom, mintha a „lepukkant” skatulyával kellene megbarátkoznom! Egyszerűen nem foglalkozom ezzel. Én este hét előtt és tíz után nem vagyok díva, élem a hétköznapi emberek normális életét, családanya vagyok, mindennek megvan a helye az életemben. Arra a három órára viszont igenis díva akarok lenni! Így érzem jól magamat, így teljes az életem! Aki megnézi, milyen Bagira vagyok A dzsungel könyvében, mindent megért ebből a kettősségből!