Nem hiszem, hogy valaha is lesz, vagy a darab születése óta bármikor lett volna olyan időpont, amikor ne tűnt volna ordítóan aktuálisnak Miller drámája az öregedésével egyenes arányban gyengülő teljesítményű utazó ügynökről. A darab olyasmiket vet fel, hogy az embert csak az alapján ítélik meg, amennyi profitot hoz, és, mintha csak narancs lenne, "ha kicsavarták, eldobják a héját"; hogy mire az ember kifizeti a ház, az autó és a hűtőszekrény hitelének utolsó részletét, a kocsit és a hűtőt lehet is kidobni, a házban meg már nincs, aki lakjon; vagy hogy a társadalmi elvárások miatt még az is az "amerikai álom" elérésére törekszik, akinek semmi esélye sikeres üzletemberré válni, máshogy viszont talán lehetne boldog.

Nehezen támadható gondolatok ezek - mégis, a dráma nyelvezetének enyhe modorossága, a tanulság túlzott szájbarágása, az olcsó hatáskeltő elemek miatt, meg azért, mert a "nagy igazság" soha nincs túl messze a nagy közhelytől, én sosem tudtam megkedvelni Az ügynök halálát.

Hogy Korcsmáros György tatabányai rendezése jól működik, abból látszik a leginkább, hogy ami máskor mindig zavaró volt, itt nem az. Pedig nincsenek látványos rendezői ötletek, a darab nem kapott új rétegeket, senki nem mutatta meg ismeretlen dimenzióit, és nincs a megszokott lélektani realizmustól eltérő előadásmód sem. Korcsmáros egyetlen "feltűnő" dramaturgiai csavart dob be: az ügynök és az egyik fia közötti kapcsolat megromlásának oka itt jóval később derül ki, mint a drámában. Csak annyi az előadás titka, hogy a rendező rendkívül jól hangsúlyoz, kerülve a harsányságot, nem erőltetetve még tovább, ami már a darabban is erőltetett kissé (mint a múltat megvilágító látomás-jelenetek), és ahol könnyű lenne egy-két gesztussal, hangsúllyal a közhelyes felé billenteni egy szituációt, ott mindig elkerüli ezt a csapdát.

Hasonló a helyzet a színészekkel is: nincs egy megdöbbentő erejű alakítás sem, de olyan sincs, akin megbicsaklana az előadás. Kuna Károly az ügynök figuráját egy nem túl bonyolult, de indokolt és jól működő ötletre építi fel: Willy Loman nála túlmozgásos, mániás idegzsába, s ez érdekesebbé teszi az egyébként kissé kiszámíthatóan megírt karaktert. És általában: mindenki talál valamilyen jó kulcsot figurája jelleméhez. Mindez pedig máris elég ahhoz, hogy ez Az ügynök halála jobban teljesítsen, mint az elmúlt évek legtöbb feldolgozása.