A helyzet természetesen nem ennyire sarkalatos. Moszkva-komplexus: mindenki máshol és másban reméli a szabadságot.

Felmerülhet az olvasóban a kérdés, miért mosom össze a Gyűlöletvarieté csapatának alkotási körülményeit saját egyetemem diákjainak helyzetével, hiszen ez az előadás a Soshin Színházi Egyesület munkája.

A valóság több szemszögből megközelíthető, de leginkább így fest: négy, alapképzést végzett kolozsvári diák, osztálytársak, újra Bélai Marcell-lel akarnak dolgozni, aki egy jó utat bejárt vizsgaelőadást rendezett nekik harmadéven. Az Édes Anna több volt, mint vizsga, közös üggyé formálódott, ezt láttuk a nézőtérről.

Az egymás iránti bizalom és elköteleződés (már amennyire a független szféra bármilyen fajta elköteleződést kínál) a Gyűlöletvarietében is megmutatkozik. Az embert próbáló körülmények között ez a bizalom adja a rendező szabadságát.

Bélai Marcell mer kísérletezni, körülötte pedig olyan színészek vannak, akik mernek ennek a részévé válni. A Gyűlöletvarieté nem lineáris dramaturgia szerint haladó előadás. Bár a plakáton Sarah Onham Harter Gonoszkodás című művét jelölik meg a produkció alapjául, hamar kiderül, hogy a szöveg ugródeszka, aminek a nyomán haladnak valamilyen saját történet kialakítása felé. A történet valóban az övék lesz, minden vívmányával és szépséghibájával együtt. Néha nem tudom követni a cselekmény fonalát, mégis utánuk loholok, mert kíváncsivá tesznek az alkotók.

Ez az érzés az előadás utáni szakmai beszélgetésen csak fokozódik bennem. Boros Kinga, a beszélgetés vezetője meg is fogalmazta az IFESZT egyik napján, hogy számára az előadásélmény a szakmai után fejeződik be.

Beszélhetnék a négy vécékagyló formálta színpadképről, arról, hogy ki Féreg, Patkány, Görény, vagy mitől varieté az előadás. De diákként azt keresem a leginkább, hol gyökerezik az új, kik azok, akik vállalkoznak a színházi kánon langyos talajának elhagyására. Kik a társaim? – közvetetten vagy közvetve. Mi fog zajlani itt tíz év múlva? Ennek a lenyomata a Gyűlöletvarieté „itt és most”-ja.