Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Írások

    • Interjúk
    • A hét arca
    • Határtalanul
    • Ismeretlen ismerősök
    • A nemzet erdélyi színészei
    • Művészek írták
    • Beszámolók
    • Beszélő képek

    Élet/Képek– Keleti Éva a Műcsarnokban

    Szegő György
    2019. december 11.
    A kiállítás-arculat portréján a mosolygó fotóművész szemüvegében emblematikus balett-fotói tükröződnek. Így jutott eszembe az Új Tükör, ahol ─ mint itt a kiállításon is ─ a fekete-fehér és az akkor új színes sajtófotók harmonikus egységet alkottak. Ez a bravúr nem kis siker volt és maradt.

    Külsős médiamunkásként személyes élményem volt találkozni Keleti Évával a 80-as években az 1976-1989 között megjelenő, legendás Új tükör magazinnál. Ez a hetilap az új szelek hordozójaként a jó szövegek mellett a fotóra is fókuszált. Emlékezetes, remek portrékkal éltek a címlapokon, a közepén pedig sokszor duplaoldalas fotók vitték a prímet. Keleti Éva képszerkesztőként jegyezte ezt a vállalkozást.

    Az alkotó mostani műcsarnoki kiállításához - Szarka Klárával - számba vette, hogy archívuma, az MTI-ben őrzött képanyaga és páratlan emlékezőképessége milyen eddig nem ismert kincseket rejt a gyakran már ikonná vált fényképein kívül. Ezek jelentős része színháztörténet és fotóművészet egyszerre. A portré-műfaj remeke nem mellesleg kalendárium is. Egyre több a „kihagyhatatlan fotó”, és az idők múlásával egyre inkább felerősödik Éva humanista fotográfus énje.

    Az „én”, a kereső művész örök témája. Nemrég megjelent életrajzi interjúkötetét olvasva belepillanthattam gyerekként „szerzett”, a túlélők számára is tragikus – a világnak feldolgozhatatlan vagy hárítandó – rémálomként elfojtott élményébe. Megosztotta olvasóival a 75 éve vele történteket, és ez számomra kulcsa lett emberábrázoló képessége titkának. Gyerekként szülei 1944-ben olyan helyre menekítették, ahol az első nap az az érzése támadt, a hely nem biztonságos. Hazaszökött. Másnap a nyilasok betörtek a házba és az összes gyereket megölték. Ezután indokolt a kérdése: „mi végre maradtam életben? Ki vagyok én?” És amire azt írtam, feldolgozhatatlan, arra neki ott van a fotográfia, mint a kérdésre újra és újra választ ígérő csodálatos műfaj. Ami képes mélyen emberi, humanista válaszokat adni azoknak a képnézőknek is, akik talán nem is teszik fel az önvizsgáló kérdést.

    A „külső” világot Keleti Éva képcsinálással, empátiájával interiorizálja. Nemcsak saját lelki harmóniájának forrása ez, de fotói szemlélőinek közönyét legyőző, a belső út zárt kapuin áttörő alkotások. A „hiteles” kép békekövetei legyőzik a „hamisat”. Ez a hitelesség a színház titka is, Éva sokféle fotós műfaja közül ezért is a színházi fotózás talán a legkedvesebb terepe. Ott a test gesztusai, a mimika rezdülési a világ és a színpad kódjainak hordozói, fotóival megfejthetőek, közkinccsé tehetőek, különleges beleérző képességgel és tehetséggel, kompozíciós leleménnyel. Visszatérek a bevezetőben említett nyolcvanadik születésnap óta eltelt évtized változásaihoz. A digitális fotó áttörése lezajlott.

    Keleti Éva úgy gondolta 30 éve, hogy nem fényképez többet.  Három éve azonban Szarka Klára kurátor meghívta a Műcsarnok Fotográfiai Nemzeti Szalonjára: csináljon oda friss képeket. Belevágott. Sikere volt. Fiatalos – személyisége lényegéhez tartozó – friss karakterű képeket fotózott. És újra kezdte. Pedig sok miden ma egészen más. Az analóg idők fényképezőgépébe, sötétkamrájába a fotós szinte belebújt és ez megjelenítette művével való intim viszonyát. Szinte összenőtt ember és gépe, mint a felfedezők korának idején ló és lovasa. A digitális gép képernyőjére kívülről csak rátekint a fotós, így távolabbról nézi témáját is. Egészen más lett a fej, a szem, a test pozíciója, a kereső mozgás. Éva megbarátkozott ezzel az új lehetőséggel – ez is örök fiatalságának bizonyítéka. Más lett a képhordozó is – a film fizikailag eltehető volt, a kép mintegy alkimista műveletben jött elő. Ma letöltünk, winchesteren, felhőben tárolunk. Az „oly távol és oly közel” viszonyát – Éva egyik emlékezetes kötetének címe éppen ez – új dimenzióban kell megfogalmazni.

    Hogyan sikerül neki megújulni? A kapcsolatteremtés a titka. A modell iránti szimpátia. Sok esetben a szeretet. A géppel, technikával való közeli viszonynál a képkészítő és témája/modellje/riportalanya közötti meghitt viszony az igazi tét. Ez nála nem változott meg az évtizedek alatt. Nem vált üres rutinná. Keleti Éva ebben a legfontosabb képcsináló kérdésben magabiztos, otthonos maradt. Empatikus, személyes viszonyt tud létrehozni, villanásnyi reflexidővel megérzi a termékeny pillanatot. Képkockáinak négyteremnyi sorát megnézni – többek között – színházi élmény is. Szép órákat ígér a Műcsarnokba látogatóknak.

    Bemutatók képekben

    • A cigány
      Vajdasági Tanyaszínház A cigány
      rendezőCrnkovity Gabriella
    • Angyal szállt le Babilonba
      Sepsiszentgyörgyi színház Angyal szállt le Babilonba
      rendezőBocsárdi László
    • Az öngyilkos
      Beregszászi szinház Az öngyilkos
      rendezőIfj. Vidnyánszky Attila
    • Szar ügy
      Csíki Játékszín Szar ügy
      rendezőAlejandro Duran

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu