Írások
Ki volt a dramaturg és ki a fordító?
– A dramaturg Hársing Hilda, akivel már sokszor dolgoztam, a fordító Bognár Róbert. Az ő fordítását azért választottuk végül is, mert ez szolgálta leginkább a haditervem, miszerint: nem rángatom a mába, de nem is archaizálom a szöveget. Ez a nyelvezet működik, megtartva bizonyos barokkos tartalmakat, amikről ugyanakkor nem akartam lemondani. Nagyobb belenyúlások nélkül időtlen a szöveg, s a célom ez volt. Hiszen annyira jól ismert jelenségről szól a darab, amióta világ a világ, ez a fajta torzulás mindig benne volt az emberi jellemben.
Belenyúltatok az eredeti darabba?
– Igen, mert a Moliere-darabnak az olvasatomban nincs vége - dramaturgiai értelemben. Az úrhatnám polgárt átverik, nem létező keleti főméltóságként pöffeszkedik, és hozzáadja a lányát ahhoz, akihez úrhatnámságában sosem akarta, de már vak, elveszti a kapcsolatát a valósággal. De mi lesz holnap? Szembesül az ostobaságával? Kijózanodik, vagy ott ragad a tébolyában?
Ez egy komoly, drámai kérdés. Előadásunkban lemondunk róla. Ott ragad két világ között. A lesajnált sajátjai és a soha el nem ért elit között. Lebeg csillár trónszékében magányosan a nagy Mamamusi.
Fontos, hogy mi lesz ezzel az emberrel, aki esztelenül mindent tönkretesz maga körül? Miért kell nekünk aggódni érte? Hát megérdemli a sorsát.
– Én nem is érte aggódom, hanem a feleségéért. Legszívesebben rohanna a lánya esküvőjére, de képtelen otthagyni bolond urát. Az ő holnapjai mit hozhatnak? Az ő kapcsolatuk valaha egy jól működő kapcsolat volt. Ez persze rendezői döntés, de úgy gondolom, ez a változat tesz jót a történetnek. Jourdain úr egy, a szakmájában profi, rőfös ember volt, jól tette a dolgát, talán kicsit ravaszkodott, talán szerencséje is volt, mindenesetre meggazdagodott és a pénze eltorzította. Ő megérdemli a sorsát, persze kell egy környezet is, mely kihasználja, a pénzét lenyúlja és tévképzeteit erősíti, tapsol ostoba mutatványaihoz és szolgálja hagymázas terveit.
A Jourdain pénzéhez tapadó piócák is felelősek, és morálisan elítélhetők. Persze tudjuk, a csekket be kell fizetni. A hatalom kiszolgálása is rombol a lelken.
Jourdain úr valaha normális volt, hiszen megteremtett egy jól működő életet. Neki meg kellett hibbannia valamilyen értelemben…
– Jourdain elveszíti a valósághoz való viszonyát. Az asszony rá kell jöjjön, hogy a hétköznapok során egy –egy veszekedés közben odavetett mondat, miszerint „maga megbolondult”, már nem csak odavetett mondat, hanem orvosi diagnózis. Jourdain úr elhiszi, mert el akarja hinni, hogy a török szultán fia beleszeretett a lányába, elfogadja, hogy ő nemes ember, s az apja is nemes volt, miközben pontosan tudja, hogy ez lehetetlen. De ami nem illeszkedik az ő álomvilágába, azt kiveti az agya, ami azt szolgálja - bármekkora hazugság is -, szép lassan beépül, valóság lesz. Önmagában egy nagyon izgalmas folyamat, hogy hogyan hitetik el magukkal az emberek a végtelen ostobaságot, s mikor ezt elhiszik, hogyan lehet alájuk pakolni a legnagyobb csalásokat is.
Te választottad ezt a darabot?
– Nem, ez a színház ötlete volt. Egy ilyen darabot akkor érdemes elővenni, ha van egy Jourdain úr, és itt van egy fantasztikus színész, Köles Feri. Ez motiválhatta a színház darabválasztását. De elolvasva az anyagot magam is lázba jöttem.
Moliere saját korának erkölcsi züllését próbálta fülön csípni, s én kíváncsi voltam, hogy a moliere-i helyzeteket hogyan tudom a magam módján a végletekig feszíteni, s minden aktualizálás nélkül jelen idejűvé tenni.
Köles Feri igen kiváló Jourdain úr. De nekem az is eszembe jutott, hogy neked is milyen jól állna ez a szerep.
– Igen, koromból, alkatomból fakadóan én is játszhattam volna, de ez eszembe se jutott, Köles Ferit néztem, és az ő fantasztikusan működő agyát próbáltam odaterelni a saját rendezői céljaimhoz. S meg kellett ismernem a társulatot is. Van mentőkörülmény persze, pörög az élet. Túlpörgött. De akkor sincs rendjén, hogy rá kell csodálkozzak az itt folyó munkára. Alázattal és kíváncsian fogadott a társulat nagy része. Én nagyon megszerettem ezt a csapatot, s nemcsak a színészeket, hanem azokat is, akik segítették a munkámat. Úgyhogy nagyon örülök, hogy létrejött ez az előadás, remélem, a pécsiek is így lesznek ezzel, netán az ország egyéb pontjaiból is felkerekednek emberek, hogy megnézzék.
Neked nagyon jól állnak általában a vígjátékok. Első helyen az Üvegtigris jut eszembe, amit először Kapitány Ivánnal, aztán a második és harmadik verzióban már te rendeztél, s te vagy a főszereplője, és elképesztő módon betalált. Az ilyesfajta sikert nem lehet tervezni.
– Az ember nem úgy fog hozzá, hogy ilyesfajta sikert vizionáljon. Egyszerűen beleszerettem a figurákba, az elesettségükbe, Búss Gábor Olivér barátom világába. Azt éreztem, hogy egészen speciális humora ezzel a színészgárdával működni fog. Ezzel a hittel vettem részt a pénzszerző körutakon. Maga a filmezés gyerekkorom óta foglalkoztatott. Édesapám művházigazgató volt Vácott. Ha nem fociztam, akkor ott lógtam a hátsó sorban a moziban... Színészként már a főiskolás életemben belecsöppentem a Cha-cha-cha-ba, a Szerencsés Dánielbe. De csak 40 éves koromban jutottam el, hogy a filmrendezésbe is bele merjek vágni. A Tigris olyan embereket szólított meg, akikről, akikhez ritkán szól a filmes szakma. Mániákusan hiszek abban, hogy egy poén csak a figura jelleméből hullhat ki, hogy a helyzet kell szülje, akkor hat sokadjára nézve is. Úgy tűnik,ez a Tigris esetében bejött. Két évig írtuk az első részt. Na most, attól, hogy ez így betalált, és folyamatosan játsszák a tv-ben, s erre még rájött az improvizációs sorozat, a Beugró, valóban úgy tűnik, hogy a humorban vagyok igazán otthon. Nem harcolok ellene, de a színházi rendezéseimben árnyaltabb a kép: Strindberg, Tennessee Williams, Arthur Miller, Kushner. Ezek is sikeresek voltak, de nyilván ezek kavicsok, amik fodrozódnak a vízben egy ideig. De ha az Üvegtigrist állandóan beledobjuk, az továbbhullámzik és jelen van. Természetesen mindannyian összetettebbnek szeretnénk magunkat látni. Nem hasonlítom magam Karinthyhoz, de őt is iszonyatosan zavarta, hogy a vígjátékai, a karcolatai mindent vittek, és amik számára ugyanolyan fontosak voltak, a Capillária vagy Az utazás Faremidóba, azok zárójelbe kerültek. Mindenki harcol az ellen, ha beteszik egy fiókba, mert azt gondolja, hogy a szomszéd fiókban is van helye. De szerencsére esetemben van még néhány fiók. Akár a közelmúltból is. Színészként a Szomorú vasárnap, a Nem félünk a farkastól, filmrendezőként a Kossuth kifli, amit milliós közönség látott a tv-ben, és nagyon fontosnak tartom az 1945 című filmet, ami nagyon jó pillanatban talált meg és nagyon fontos számomra. Sok díjat is hozott, de nemcsak szakmai okokból, honpolgárként is örülök, hogy egyáltalán létrejött.
Most ünnepelted a 60. születésnapodat. Ennek a kerek évfordulónak van jelentősége a te életedben?
– Gyönyörű ünnepet szervezett a feleségem. Elkezdtük a Centrál Színházban az És Rómeó és Júliát játszani, és az első mondat után Eszter valami furcsát mondott, volt egy 10 másodperces sokkom, és akkor egyszer csak kifordította a fejemet. A nézőtéren ott ültek a barátaim, a gyerekeim, még a nagylányom is hazajött Kanadából… Teljes meglepetés volt, nem kottyintott el senki semmit. Én azon az estén annyi szeretetet kaptam és annyi irányból…! Tehát, hogy volt-e jelentősége a 60. születésnapomnak? Igen, rájöttem, hogy nincs jogom keseregni, mufurckodni, nekem tudni kell, hogy milyen szerencsés vagyok.