Most más volt az  apropó, a művésznő 97 esztendős lett. Ő Magyarország legidősebb színésze, aki még színpadon fellép.

Milyen erősen él benned ez a gyönyörű szöveg. Jó lenne, ha újra közönség elé léphetnél vele.
    –   Nem tudom, hol lenne alkalmas hely és persze, ez nem jelenti azt, hogy én most végig tudnám mondani az egészet másfél órán keresztül. Teljesen át kellene néznem a szöveget és át kellene gondolnom, foglalkoznom kellene vele. Ez nehéz szakma, sokan úgy gondolják, hogy csak úgy kiköpöm, hát nem, sok meló van benne.

Egyszer azt mondtad nekem, hogy mindig foglalkozol az éppen aktuális szereped szövegével, mosogatás, házimunka közben is mondod. Ez most is így van?
    –   Egyedül vagyok, halálra unnám magam és ezt szeretem legjobban – és légyen világosság és lőn az estve és a reggel… nevezé a világosságot napnak és a setétséget estvének… hát, és lett ez a cirkusz, amiben élünk.

Több, mint négy évtizede volt a Vizsolyi Biblia bemutatója,3 éve ott voltam a Bethlen Téri Színházban a felújításon. Megható volt látni a régi, sárgult példányt a kezedben, amelybe egyszer sem pillantottál bele, biztonság okából tartottad. Könnyen  tanultál szerepet?
    –   Mindig gyorsan tanultam, elolvastam, mondjuk naponta háromszor a szerepet, aztán másnap is elmondtam háromszor, stimmel mondtam, áll a helyén.

Látom, rengeteg könyved van, mindig találsz olvasnivalót, gondolom, vannak kedvenceid, bizonyára versek, hiszen a pályád is úgy indult, hogy  fiatal lányként a Laodameia-ban látott meg Egri István.
    –   Sokat olvasok, németül is és olykor franciául. Persze a versek! Hiányzik Weöres Sándor barátom, legjobb barátom volt és persze, Amy, a felesége. Amikor hozzájuk mentem Amy tiszteletben tartotta a barátságunkat Sándorral,  gyerekek – mondta, mit ennétek, mit hozzak  – kérdezte és ki is vonult. Hosszú, sok évtizedes barátság volt a mienk, kedves embereim voltak. Sándorral lelki társak voltunk. Hihetetlen nagy ajándék volt.

Emlékezetes volt az Egyetemi Színpadon Weöres Sándor Psyché-je, nagy sikerrel játszottad. Ugye, a verseket szereted legjobban?
    –   Igen, és – mondhatnám – a költőket. A második férjem, Somlyó Zoltán is költő volt.

Tudom, hogy szeretsz úszni, jársz még uszodába?
    –   Hogyne, és képzeld az utóbbi tíz évben tanultam meg háton úszni. Nem tanított senki, de tudtam, hogy jó a gerincnek, nyaknak. Addig csak mellen úsztam és megpróbáltam. Sikerült.

És a séták? Mesélték Rólad a Magyar Színházban, hogy amikor előadás után haza akartak vinni taxival, Te a Széll Kálmán téren kiszálltál és hazamentél gyalog.
    –   Persze, bevásárolni is gyalog szoktam menni. Ha hozzászámolom, hogy 3 éves koromban gyermekparalízist kaptam, elég jól megúsztam. Nézd a lábam, nem látszik semmi! Nem vagyok vallásos, de néha mondom a Jóistennek, hadd mondjak két jó szót, néha felsorom, hogy miért vagyok hálás, mennyi mindenen vagyok túl, akkor  megköszönöm. Kicsit elbeszélgetek vele, köszönöm szépen, hogy meghallgattál, csók, puszi Mariann. El lehet társalogni vele, jót tesz az ember lelkének, kisimítja az idegeket. Amikor lefekszem néha mondom neki – bocsáss meg, hogy zavarlak ! – és végig veszem az ajándékokat, amiket az életben kaptam és megköszönöm, hogy még mindig van dolgom. Borzalmas, ha valaki nem tud mit kezdeni magával, ott valami komoly lelki baj van, ha nincs célja az életének. Az ilyen embert pokolian sajnálom. Hiszen az élet mindig nagyon érdekes, nincs két egyforma pillanata, nem lehet unatkozni benne. Ha valaki azt mondja, hogy unatkozik, ott valami nem stimmel.

És az egészséged? Tudom, a háziorvosod jó barátod, ő figyel Rád, de jársz valamilyen kezelésre?
    –   Nem járok orvoshoz, hál’ Istennek nincs miért. Na, de azért évente kétszer elmegyek kontroll vizsgálatra, hogy tudjam, minden rendben, kapok egy roboráló injekciót, úgyhogy csókolom, majd megint jövök.

Ez genetika is? A családból hozod?
    –   Még nem voltam 40 éves, amikor a  szüleim elmentek. Nem volt könnyű életük. Apám, vitéz Csernus bizony olykor felkapta a korbácsot, na és hoppá  odacsapott, ugyanakkor lehetett vele beszélgetni, ha olyanja volt, szóval a vitéz érdekes egyéniség volt. Három öcsém van-volt, nem tudok róluk már semmit, 1956-ban elmentek. Anyám úgy halt meg, hogy azt mondogatta, Marikám, kislányom, soha nem látom többé a fiaimat… Szóval, hogy állunk a genetikával, nem tudom, egyedül maradtam a családból, pedig jó lenne, ha valamelyikük betoppanna egy-két unokával.

Háy János Házasságon  innen, házasságon túl című darabjában játszol a Magyar Színházban, még mindig örömmel veszel részt a társulat életében?
    –   Az a jellegzetes zsongás, ami minden színház sajátja rám is hatással  van, szívesen megyek be és örömmel beszélgetek kollégákkal. Megragad, megfog a sajátos atmoszféra, ahogy készülnek az előadásra. Biztos, hogy van mindent áthidaló  kapcsolattartás, valami, ami megfog, a kollégákhoz köt, megragad. Hiányzik a napi együttlét.

És a szalafői  ház nem hiányzik? Emlékszem az Ágyas pálinkára, évad kezdésre gyakran hoztál a társulatnak, miután nyáron a Templom utca 10. szám alatt lehetett Téged elérni.
    –   A házat bezártam. Az a múlt. Ahogy a pulik is, Pamat, Csutak, Suba, Zsiga az utolsó. Szép emlék, nagyon szerettem nyaranta ott lenni, jó volt az Őrségben élni, szabadságot éreztem és a kutyák is boldogok voltak. Ma már nem tudnék kutyát tartani, akkor boldoggá tették az életemet, én is az övékét, ez kölcsönös volt. Társak voltunk.

[Kep: 10Örömmel gratulálok a 97.-ik születésnapodhoz és nem akarom ellőni azt a közhelyes kérést, hogy adj valamilyen életviteli bölcs tanácsot, esetleg a fiatalok törekedjenek  arra, hogy hasonlítsanak Hozzád.
    –   Eszükbe ne jusson! Mindenki olyan legyen, ahogy a többiek megszokták, tudatosítsa, fejlessze magában, azt, amiben a legjobb, legértékesebb. Foglalkozzanak azzal, ami saját maguk számára a legfontosabb. Saját magukat kell kinevelniük!

Címkép: Károlyi Gáspár: Vizsolyi biblia, rendező: Csernus Mariann – Sinkovits Imre Színpad