A négy önálló életműből rendezett kiállítás-együttes összekötő gondolata a festészet. A négy kiállító művész – Szotyory László, Kondor Attila, Konkoly Gyula és Lajta Gábor – más-más életszakaszban, más elméleti háttérrel, de ugyanahhoz szeretnének elérni: tiszta szívvel festeni. A cím a művészi aktus önértékére utal, amikor egyedül a szellemi megismerés cselekvő öröme inspirálja az alkotói munkát. A szív eredetileg nem az érzelmek és a szentimentalizmus metaforája volt, hanem – a keleti és a nyugati hagyományos bölcseletben egyaránt – az ember halhatatlan centrumát jelentette, ami még a gondolkodást, az észbeli képességeket is megelőzte. Ebből a perspektívából nézve tiszta szívvel élni azt jelenti, hogy az akaratot, a gondolkodást, a megismerést és a cselekvést egyetlen harmonikus egészként vagyunk képesek megélni, gyakorolni. A tiszta szív egy ideálkép, amire különféle szellemi és művészi gyakorlatokkal és teljes életgyakorlattal lehet törekedni. A festészet, a művek megalkotása maga is életvezető praxisként működhet. Ekkor a művész azt festi, amit elképzel maga körül, ami foglalkoztatja, amit meg akar ismerni, végső soron azt, amit szeret; ekkor a festés örömet hoz.

Konkoly Gyula „68-78” tárlatában Rockenbauer Zoltán kurátorral az elmúlt 10 év alkotásaiból válogatnak – a címadással életkorára utal a művész. A három nagyterem anyaga valóságos spektákulum, amelyben a legendás IPARTERV kiállítással induló alkotói pálya birtokában a festő képei kritikai gesztusként szólalnak meg. Konkoly sokszor nyilatkozik a „művészet haláláról”, talán hogy munkásságával cáfolhassa a fájdalmas tételt: „… iróniával, humorral vagy éppen erotikával telített festményeim erőteljesen kapcsolódnak ahhoz a szellemi körhöz, amely a II. világháborút követően radikálisan szakított a modernizmus gondolatkörével. (…) A festményen létrejövő látvány, valamint a motívumokat alkotó festék állandó »harcban« áll.” Nyilatkozta 2017-ben. A gyakran festő-elődökre való izgalmasan megfogalmazott utalások: Boucher erotikája, Monet dekorativitása, Matisse vagy Bonnard vizuális trükkjei a kortárs festői életmű szerves részeiként ragyognak fel.

Szotyory László „A vágy titokzatos tárgyai” címmel mutatja be a posztmodern hagyományain átívelő érzéki, intim festészetét. Olajjal fest, de folyékony festékanyaga – és ecsetének kiürülése – rendre fátyolszerű aurán át engedi látni témáit. Ebben a fátyolban ott van a „festés drámája”, az elfogyó anyag hol vonallá, hol szinte az üres vászon semmi-jévé változik a képen. Az érzéki mozdulat parkszerű tájban, ókori-modern gráciákban, csodaautókban, ősi- és filmmitológiák jeleneteiben enyészik el, támad fel képről-képre újra. A festő Orfeusz útját Horváth Éva Mónika kurátor koncepciója szerint járhatja be a néző.

 

Lajta Gábor „Az ajtón túl” című kiállítása a pálya 1985-től máig tartó korszakát pásztázza. A képek mögötti filozófia rejtjelezett szavait, a „küszöböt”, a „figuratív szignót”, vagy az ábrázolás hagyományának és megújulásának „pengeélét” Kondor-Szilágyi Mária kurátor segítségével dekódolhatja a látogató. Az egyik terem tematikája a néhány éve a Duna-partról elveszett angol turista-lány tragédiája, az „Oroszán nyelve” enigmatikus képsorban elképzelt bűnügyi festmény-riport. Lajta a Lánc-híd szobororoszlánjának / szfinxének profán titkát az eltűnés esztétikájából a festészet sokkal többdimenziós szférájába emeli át.

Kondor Attila „Szabadságtapasztalat” című tárlata a Műcsarnok apszis-terében a festészet, az architektúra és az animációs film nyelvén beszél a lét filozófiájáról. A három-csatornás videó és a ház áthatásaiban született helyspecifikus installáció következetesen eltervezett művészettörténeti, filozófiai lépcső- és talajréteg-vonalak mentén avatja be a „keresőt” Kondor Attila „belső történeteibe”. Kondor az új-platonizmus kutatójaként alkot. Mayer Marianna kurátorral úgy csoportosították a műveket, hogy a Sas-hegy otthonos kúpja, a Móricz Zsigmond körtér házai: közeli, a római Panteon, a firenzei Boboli-kert műtárgyai csak a topográfia szerint: távoli „helyei” saját mitológiánkká válhassanak. A festészet, az animációs-film és az építészet „tégláiból” felépül a befogadói élmény, a szellemi szabadságtapasztalat varázslata.

Összesítve úgy is fogalmazhatok, hogy a civilizáció utolsó másfél évezredében felhalmozódott festészet-tapasztalat kincseit elhagyni: emberiség elleni bűn lenne. A festett képi élmény megőrzésére, továbbművelésére törekvés, a „tiszta szívvel festeni” praxisa (Konkoly bon mot-ja) a Tiszta szívvel festeni tárlat szerint emberlétünk problémáira reflektáló műfaj, közös vizuális nyelvünk marad a következő 1500 évben is.