Hírek
A Love letters előadása egész éven átívelő, rendhagyó felolvasó est-sorozat különlegessége, hogy minden előadást más páros ad elő, így mindegyik egyszeri lesz és megismételhetetlen! Novemberben Ujj Mészáros Károly rendezésében a Mi történt Vegasban című előadás kerül színpadra Balsai Mónival, László Zsolttal és Rada Bálinttal. Decemberben a nevettetés nagymestere, Neil Simon-Burt Bacharach Legénylakás című zenés vígjátékát tűzi műsorra a színház Puskás Tamás rendezésében, míg márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja majd egyetlen szerep megformálóiként a közönség Tracy Letts - az Augusztus Oklahomában szerzőjének - legújabb darabjában, a Mary Page Marlowe/Egy élet című előadásban. A társulat új tagja Fehér Tibor.
Tavaly a Broadway-n hatalmas sikerrel bemutatott Mi történt Vegasban című darabot novemberben Ujj Mészáros Károly rendezésében, Balsai Mónival, László Zsolttal és Rada Bálinttal a főszerepben láthatja majd a hazai közönség, melyben egy világklasszis író hosszú hallgatás után egy zseniális oknyomozó írásművel jelentkezik. A pályakezdő újságíró azt a feladatot kapja, hogy ellenőrizze a dokumentarista esszében lévő adatokat. A magazin főszerkesztőnője végül nehéz döntés előtt áll, művészet vagy a szigorú tények, József Attilával szólva “Az igazat mond, ne csak a valódit”, mivel a cikkben egyre több tényről derül ki, hogy nem felel meg a valóságnak. Hármuk izgalmas, gondolatébresztő és humoros összecsapását követhetjük nyomon.
Végül márciusban Básti Julit és Borbély Alexandrát láthatja majd színpadon a közönség a Mary Page Marlowe / Egy élet című előadásban, egy szerepben, Puskás Tamás rendezésében. Tracy Letts az Augusztus Oklahomában szerzőjének legújabb darabja egy asszony életét villantja fel 11 képben. Titkok nyomában járunk: válás, kollégium, kórház, szerető, ügyvéd, baleset, férj, férjek - puzzle, egy élet töredékei. Vajon összeáll a kép, megértjük, hogy miért?
A Centrál Színház a 2018/2019-es évadban összesen 495 előadást tartott, nézőszám meghaladta a 162 ezer főt.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















