Hírek

Keletkezése óta számos feldolgozásban láthattuk már William Shakespeare egyik legismertebb művét, színpadon és filmvásznon egyaránt. Kovács Lehel második rendezése ez Kecskeméten, és bár a tavalyi Leonce és Lénát is a már megszokott színházi formától eltérően alkalmazta színpadra, a Macbeth talán még izgalmasabbra és modernebbre sikerült, a lehető legtávolabb mindattól, amit az eredeti mű elolvasása után a ma embere képzel erről a történetről.
A rendezőnek egyébként is vállalt célja a modernizálás, különösen Shakespeare esetében. Vallja, a valaha élt egyik legnagyobb angol íróval csak így érdemes foglalkozni manapság. „Nem titkolt célom volt elrugaszkodni attól a már berögzült világtól, ami a sötét skót darab benyomását kelti, és ahol a sötétség erői mozgatják a főhőst annak ellenére, hogy benne mennyi jóság lakozik. Én szeretnék inkább a hatalom és az ember viszonyával, a hatalmi harcokkal foglalkozni. A való életre is igaz, hogy döntéseinkben néha olyan mélyre gázolunk, ahonnan már nincs visszaút – a Macbeth kapcsán is igyekszem ezt boncolgatni” – fejtette ki koncepcióját Kovács Lehel, aki hálás, amiért újra a kecskeméti társulattal dolgozhatott.
A 21. században működő cégek birodalmában játszódó történettel a rendezőnek és a teátrumnak is fontos célja bevonzani a fiatalokat, akik Kovács Lehel koncepciójával közelebb kerülhetnek a számos tanulságot magában hordozó macbethi világhoz.
„Az efféle történetekben felfedezhetőek a mai modern sorozatok, például a Trónok harca elemei. Ez az első olyan színdarab, amit a 21. század is elkezdett boncolgatni – végre nyíltan beszélünk arról, hogy az ember nem eredendően gonosz vagy jó, hanem a döntései formálják” – fogalmazott a rendező.
A március 17-én este, a Ruszt József Stúdiószínházban bemutatott darab címszerepében a közönség Orth Pétert, Lady Macbeth szerepében pedig Märcz Fruzsinát láthatja. A többi kulcsszereplőt Sipos Imre, Mechle Christian, Lakatos Máté, Jankovics Anna, Hegedűs Zoltán, Varga-Huszti Máté, Koller Krisztián, Körtvélyessy Zsolt, Venczli Zóra és Horváth Alexandra alakítja, illetve az előadásban három gyermekszínész, Varga Áron, Király Dominik és Cserháti-Szalontay Lilien is szerepel.
Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatásokat tartalmaz, a teátrum ennek kapcsán fokozott figyelemre inti a közönséget. A darab 16 éven felülieknek ajánlott.
-
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György -
Művészek írták
Mitikusból kortársi
„Bármely háborút, bármely veszteséget csakis a jóság által lehet helyrehozni” – idézi a Nemzeti ajánlója a rendezőt. Avtandil Varszimasvili a grúz színházi élet egyéni hangú figurája, a Tbiliszi Gribojedov társulat vezetője és a saját alapítású Liberty Theatre igazgatója. -
Beszámolók
Szabadságról és szerelemről énekel az Arénában Bródy János
Utoljára 70. születésnapján adott koncertet Bródy János a Papp László Budapest Arénában. Azóta az életműve tovább gyarapodott újabb lemezzel, a rajongói száma is nőtt – dalai apáról fiúra szállnak – így hát nincs abban semmi meglepő, hogy november 12-én újra színpadra lép az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén. Kiss Péter