A 81 éves korában elhunyt Lukáts Andor a rá figyelő szakma szerint „színészkirály" volt. De akik együtt dolgozhattunk vele, akár Kaposváron, akár - mint legutóbbi műcsarnoki kiállításán - a szeretni való nagy művészt csak így szólítottuk: Luki. Ez kifejezte kollégáival kialakított harcos-bensőséges viszonyát.
Lukáts Andor a 70-es években felpörgő amatőr szférában, a Pinceszínházban kezdte páratlanul gazdag pályáját. 1972-ben szerződött a Kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, ahol hamarosan a társulat egyik vezető művésze lett. 1983-ban rendezőként is itt debütált. Legemlékezetesebb szerepeiből a Godotra várva, a Pinokkió és a Marat halála ikonikus alakításait idézzük most. Utóbbival a színház - és ő is, mint annak címszereplője - elnyerte az 1982-es BITEF Világszínházi Fesztivál összes fődíját. 1982-91 között rendezőként is dolgozott Kaposváron.
1994-2008 közt a Katona József Színház művésze lett. Az itt 20 évig sikerrel futó Portugál rendezése a színház leghosszabb sikerszériája lett. A Kamrában Halász Péter képzőművésszel műfaj-alapítóként Hírszínház címmel indítottak közéleti sorozatot. 2008-ban megalapította a Sanyi és Aranka Színházat.
Filmszerepei közül az Eszkimó asszony fázik, a Tiszta Amerika vagy a Sose halunk meg! a magyar filmtörténet örökbecsű figuráivá váltak.
A szó legszentebb értelemben munka-megszállott volt. A Film- és Színművészeti Egyetemen tanított is. Városi installációinak közéleti érzékenységével, a street-art műfaj igen szabad vizuális formáival felelősségteljesen szólította meg az utca emberét.
Számos nemzetközi szakmai kitüntetése mellett 1985: Jászai Mari-, 1997: Érdemes Művész-díj elismerést kapott, 2006-ban Kossuth-díjas lett.
Ezzel a képpel köszönünk el Lukáts Andortól, aki 2019-ben egy új arcát mutatta meg a Műcsarnokban Sorskérdések című kiállításával. Videóinstallációja hét életkoron keresztül, különböző nemű, különféle sorsú hétköznapi emberek mindannyiunkat megszólító történeteiről mesélt.
A magyar színházművészet kiemelkedő alkotójától műcsarnoki kollégáinkkal együtt búcsúzunk.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
„Amikor nem érzem a színházban, hogy mit akar tőlem az előadás, hogy mi felé akar terelni, akkor én elhagyatott leszek és magányos.” – beszélgetés Csiszár Imrével
Interjúk
Művészek írták
Interjúk
