Hírek
A szakmai zsűri tagjai - Csapó Virág, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze; Galambos Attila, a KKJNSZ irodalmi vezetője; Szabó Attila színháztörténész, tanár, PIM-OSZMI; valamint Tóth Kata, a KKJNSZ dramaturgja, a fesztivál szakmai vezetője - idén is díjazták a legjobb produkciókat.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábszínész osztályának „Rómeó és Júlia” című előadása a legjobb előadás díját nyerte el a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zsűrijétől.
A Magyar Művészeti Akadémia Díját pedig Szántusz Noya nyerte el. A Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film Kar elsőéves mesterszakos hallgatójának „Ajándékul vegyétek tőlem” című kísérleti performansza az egyik legsikeresebb eseménye volt a 12. SZÍN-TÁR, Színművészeti Egyetemek Találkozójának.
Gratulálunk a díjazottaknak!
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó






















