Írások
Ha művészként akarlak meghatározni, mondhatom rád, hogy színész, író, rendező, producer vagy. De mindezeknél sokkal fontosabb, hogy az átlagosnál lényegesen magasabb empátiával megáldott ember vagy, aki rendszeresen fordul az elesettek felé, aki tele van adnivágyással, s ezt a művészeten keresztül valósítja meg.
– Én inkább azt mondom, hogy áramoltatok, mert én is rengeteget kapok másoktól, elsősorban a gyerekeimtől. A középiskolában pszichológusnak készültem, mert volt egy csodálatos pszichológia tanárnőm. Az Ötödik Sallyt is miért akartam megcsinálni? Azért, hogy a mindenkiben rejlő Sallyt, a szorongóst megmutassam, és ezzel segítsek mindenkinek. Már évek óta játszottam a szerepet, amire megfogalmaztam magamnak, hogy én tulajdonképpen pszichológus lettem, csak a színpadon keresztül.
Az Ötödik Sallyvel hol találkoztál, s miért gondoltad úgy, hogy neked ezzel dolgod van?
– 1989-ben találtam meg egy utcai árusnál. Az írót, Daniel Keyest ismertem, ő írta a Virágot Algernonnak című regényt, amiből nagyon híres film is készült, s amit mi a pszichológia tanárnőmmel elemeztünk. Akkor már túl voltam a Tanítóképzőn, éppen a Vígszínházban voltam színésznő, szoptattam egy gyereket, s baromira összetöpörödtem – a szorongós Sally voltam, ami egyébként nem látszódott. Ott álltam 25-26 évesen, hogy akkor én most ki vagyok? S azt éreztem az Ötödik Sallyt elolvasva, hogy tutira mindenki megküzd a felnőtté válással, az elhelyezkedéssel, az önelfogadással. Rakosgattam a könyvet 7 évig, s akkor találkoztam Kardos Klára pszichológussal, aki megismertetett engem a több személyiségűséggel is.
Mit jelent a több személyiségűség?
– Ez nem egy betegség, hanem különböző átélt traumák által alakul ki az emberben. Például egy alkoholista másnap nem akar tudni arról, hogy mit csinált előző nap, vagy egy bántalmazott barátnőm mesélte, hogy nem emlékszik arra, hogyan verte meg a férje, tehát amiről nem akar tudni az illető, azt törli. Miután ezt megértettem, a regény alapján írtam egy színpadi verziót, amit 1998-ban mutattunk be a Tháliában.
Akkor te játszottad Sallyt, akinek öt személyisége él egymás mellett, és volt még 4 szereplője az előadásnak. Az meddig ment?
– Húsz évadon át. Ugyan 12 év után el kellett hagynunk a Tháliát, de a Centrál Színház befogadta a produkciót. Cserna Antal, Csuja Imre, Felhőfi Kiss László és Orosz Helga voltak a partnereim. Csuja Imre később kiszállt a stroke-ja miatt, s Janik László volt velünk hat évig. Öt évvel ezelőtt, 53 évesen viszont azt mondtam, hogy itt a vége, már idős vagyok a szerephez, de már jóval előtte is gondolkodtam azon, hogy kinek tudom átadni.
S ez most megtörtént- átadtad Pető Katának, s itt a vadonatúj bemutató a Tháliában az Arizona Stúdióban. A férjed, Cserna Antal maradt a régi szereposztásból, s még két szereplőt hívtál az előadáshoz, Búza Tímeát és Kovács Lehelt.
– Másfél évembe került, mire összehoztam ezt az előadást. Nehezen találtam meg Sallyt, a keresgélés közben több színésznő is kiesett, már azon gondolkoztam, hogy hagyom a fenébe az egészet…A többiekkel egyeztetési problémáim voltak, Tóni először jobb híján próbálta az orvost, hogy segítsen nekem, mígnem az övé lett a szerep. De jó ez így, egész másképp alakul a dinamika a fiatal páciens és az általa alakított idősebb orvos között. Anyagi gondjaim is voltak, ezért négy személyre írtam át a darabot. A beteg Sally és az orvosa mellett maradt a nővér és a munkaadó kolléga.
Nem lehetett volna a Thália produkciójaként létrehozni ezt az előadást, s akkor nem neked kell a pénzt összepályázni?
– Én valahogy mindig a nehezebb utat választom. Egy csapatot akartam létrehozni, s Sally szerepét egy olyan színésznőnek átadni, aki ezt hosszan viszi tovább. Én ahhoz szoktam, hogy szabadúszóként csinálok előadásokat. A nagyon magas jogdíjat már amúgy is kifizettem, s tudtam, hogy a Thália sem venné be a saját produkciói közé, hisz nem az ő színészei játszanak benne. Így most fizetem nekik a bérleti díjat. Nagyon szeretem a Thália dolgozóit, annak idején is már többen ott voltak, 12 éven át csodálatos légkörben léteztünk az előző Ötödik Sallyvel is.
Amikor lemegy az előadás, még nem ér véget az este. Utána van egy beszélgetés, amit te vezetsz. Nem gondolod, hogy egy pszichológus -pszichiáter jelenléte hasznos tudna lenni a nézőknek?
– Nem, mert én azt gondolom, hogy a több személyiségűség nem pszichés, hanem társadalmi probléma. A bennünk rejlő dolgokat kell kibeszélni, ahhoz meg nem feltétlenül kell pszichológus. Nekem az a célom, hogy egy teljesen emberi, egymás felé forduló kommunikáció jöjjön létre, s aki pedig szükségét érzi, bátorítást kapva akár ettől a beszélgetéstől is, az keressen fel egy szakembert.
A Thália Színházba többszörösen visszatérő alkotó vagy. Itt mutattátok be 2005-ben az És a nyolcadik napon című produkciót, amit szintén te írtál, s ebből egy film is készült 2009-ben. Egy down kóros kisfiú történetén keresztül beszéltél arról, hogy milyen nehézségeket okoz, ha „egy kicsit más” a gyerek, ráadásul saját lányod révén te is érintett voltál.
– 9 évig nem jöttem rá, hogy a kislányomat majdnem a főorvos beavatkozása ölte meg azzal, hogy idő előtt beindította a szülést. Oxigénhiányosan született, 4-5 évet jósoltak neki. Én akkor ezt úgy fogalmaztam meg 30 évesen, hogy nem problémát kapunk, hanem feladatot. Nem engedtem, hogy Lilikét a neurológus legyógyszerezze, s mentem-mentem, mindig újabb módszert találtam, elkezdtem természetgyógyászhoz hordani, s talpra állt, de ez 12 évbe került. Ez idő alatt azt tapasztaltam, hogy a sérültségtől félnek az emberek, a társadalom elhatárolódik, a problémát besöprik a szőnyeg alá. A történetemben egy egyedülálló nő, aki amúgy sem tud mit kezdeni a férfiakkal, szül egy fiút, aki ráadásul downos. S az anyukája által megkapja a társadalom kérdéseit, hogy „miért pont velünk történt ez”, meg „nézz utána, hogy ki a hibás…” Ez a darab is nagyon sok mindent hozott. Vittem a főszereplő downos kis Botit az utcán, s láttam, hogy utánunk néznek, meg el is húzódnak, főleg az idősebbek. 2008-ban ezért is találtam ki a Kapcsolda elnevezésű érzékenyítő programot, aminek keretében általános- és középiskolákban is szervezünk közös foglalkozásokat egészséges és sérült gyerekeknek. És tudod, mi a legcsodálatosabb? Kiderült, hogy az egészségesek tanulnak ezekből többet – a találkozások után mernek jobban szeretni. Az egyetemistákat is bevontam a Kapcsolda-körbe, ennek eredményeként a Jurányiban a K2 Színház sérültekkel készített egy improvizatív előadást, a Pesti Magyar Színházban pedig a színiakadémisták fogadtak sérült gyerekeket.
A társadalom egyéb elesett rétegei is megérintenek téged, Maradjunk annyiban címmel egy hajléktalan nő történetét vitted színre 2017-ben a Centrál Színházban. Előtte kipróbáltad, milyen a hajléktalan-lét, ennek óriási médiavisszhangja is lett.
– Nagyon szeretem az ösztönből, hirtelen jött ötleteimet. Lakatosné Jutkát a rádióban hallottam – bölcs volt, humora volt, és én elhatároztam, hogy őt meg akarom osztani az emberekkel, hogy merítsenek belőle erőt, ahogy én is erőt kaptam belőle az éteren keresztül. Viszont mikor találkoztam vele, egy másik Jutkát kaptam, aki üvöltött, zokogott, hogy őt nem tekintik embernek. Na, ebből hogy lesz darab? Mondtam neki, hogy ahhoz, hogy hiteles író legyek, ki kell mennem az utcára. És 5 napra kimentem… Döbbenet volt, ahogy elkerültek az emberek, nem néztek rám, a koldulást is kipróbáltam, munkát hiába kerestem, bejelentett lakcím nélkül ez nem megy. Olyan mély depresszióba kerültem az első két nap után, hogy azt hittem, nem tudok visszakapaszkodni. Hónapokig kérdezett a média, Jutkára nem jutott időm, de aztán végül is 10 szót adtam neki. Háromszor találkoztunk, a szavakra asszociálva mesélt, és így állt össze a monodráma. Az előadás végén, ami mind a mai napig megy, Jutkától lehet kérdezni. A darabot eddig 53-szor adtam elő, és sokfelé hívnak, például a szociális munkások világnapján egyetemistáknak fogom játszani az ELTÉ-n.
Ezeket a nagyon erősen érzékenyítő előadásaidat vagy te adaptáltad színpadra vagy egyenesen te írtad őket. Készülőben már egy következő darab?
– Most könyvet szeretnék írni, s ahhoz kell egy áldott pillanat. 2012-ben már megírtam a Lélekre vetkőzve című könyvemet, ami a Tónival megélt párkapcsolatomról szól. Most tovább mennék, a gyerekeimet is faggatom, s segítségükkel a gyereknevelésről, a szülővé válásról fog szólni a Szülőiskola. Gondolj bele, mindent meg lehet tanulni OKJ-s képzéseken, szakmunkásképzéseken, de hogy hogyan legyél jó szülő? Azt sehol. A saját tapasztalataimat fogom megírni, hátha segítség lehet másoknak.
Hol láthatunk még?
– Szerepeltem a szombathelyi Weöres Sándor Színház számomra nagyon kedves előadásában, az Acélmagnóliákban, hasonlókra vágyom, Csuja Imivel például nagyon szeretnék egy filmadaptációt megvalósítani, két idősödő egymásra találásáról szól, s nyáron, most már tizedjére Szent Iván éjszakáján itt a szomszédságunkban lévő Kerek-hegyi Kőfejtőnél az erdőben, az általam adaptált és rendezett nagy sikerű Brian életét fogjuk előadni a pokróccal, sütivel érkező nézőknek. És már tíz éve tartok drámatáborokat, azokra is készülök, és egyebekben széttárom a karom, és lesz, ami lesz.